Eredetileg ez a bejegyzés csak a Franz Ferdinandról szólt volna, de mivel nincs ennek értelme, ezért kibővítettem még legalább három témával, hogy egyre kevesebb lényeges dolog kerülhessen bele.

Minden esetre, ha valakit megtévesztene a cím, kezdjük a Franz Ferdinanddal!

A banda és a koncertbeszámoló

Nem akarok belemélyedni, hogy ki kicsoda a bandában, hogy kerültek oda, ahol most vannak. Mondjuk írok öt dolgot róluk, ami szerint én értelmezem őket, azt' lehet is hinni nekem, meg nem is.

1.) Négyen vannak, momentán 30-40 év között.

2.) Többé-kevésbé skótok, és többé-kevésbé indie-nek vagy britpopnak bélyegzik azt a zenét, amit játszanak.

3.) Ebben az évben jelent meg a harmadik lemezük.

4.) Olyanok, akiket sem külsejük, sem zenéjük, de a szövegeik alapján sem érdemes véresen komolyan venni. (Nem szeretnék senkivel vitába szállni ebben a témában.)

5.) Idén felléptek a Volton.

Sok szerencsés véletlen eredményeképp egy barátnőmmel (Luca) eljutottunk a Voltra, főleg, mert nekem beteges vigyor jelent meg az arcomon, valahányszor felmerült az ötlet, hogy megnézzük a Franz Ferdinandot. Sok kaland és megpróbáltatás után beverekedtük magunkat a 30Y közönségébe, előre, várva, hogy majd Franz Ferdinandon jó elöl leszünk... Hát, mit ne mondjak... A 30Y iránti elhanyagolható lelkesedésem folytán kisodródtam szélre, és enyhén bosszankodva, kevéssé sztoikusan vártam a ráadásokat, hátha abból ismerek valamit. Szerencsém volt, elvégre a Pécsi tánctanáron kívül játszották az összes dalt (négyet), amiről volt valami fogalmam.
A faszi a kamerával azért elgondolkodtatott. Igen merész vállalkozás egy olyan ember környékét célozni, aki láthatóan leginkább azért küzd, hogy megtartsa a helyét.
Luca azért még (velem ellentétben) próbálkozik majd a 30Y-nal.
Aztán jött a Franz Ferdinand. A hátam mögött álldogáló párocska megállapította, hogy igen jól fest a színpad. Ezt az elszántabbaknak volt idejük felmérni az első néhány sor heringládájában, amíg fel nem jöttek a zenészek. Engem valami hihetetlenül feldobott, hogy régi számmal (Matinée) nyitottak, mert bevallom, a Ulyssesre számítottam. A koncert hangulata hihetetlen volt, ezért is nem éreztem bűntudatot amiatt, hogy Lucát magammal rángattam (?), elvégre ott volt a "zene, amire a lányok táncolni tudnak".
(Nekem a Walk away (talán negyedikként játszották) volt az, amikor azt mondtam, na, ne! Persze, a pozitív értelemben. Kötődöm ehhez a számhoz.)
Ezt többen említették, gondoltam, leírom én is, voltak hosszabb énekmentes részek is. Reflektálva erre tényre (vagy gondolatra), azt kell, hogy mondjam, oda se neki! A magam részéről egyébként lefoglalt az éneklés (hű, de túlzás:D), ugrálás, ésatöbbi, ekképp ilyenkor a bandatagokat néztem. Szerintem valami iszonyúan szimpatikusak, és közvetlenek, megvolt a kontakt a közönséggel, Alex jófej volt, törte magát a magyartanulással, meg egyébként is.
A koncert egyébként is istentelnül klassz volt, mindent egybevéve.

A Tonight véleményezése: az új album, ugyebár. A hűdepoppos, meg leeresztős. Mások szerint. Én ehhez annyit fűznék hozzá, hogy abban az esetben, ha meg akarnám szerettetni a Franz Ferdinandot valakivel, tutira erről a lemezről választanék (na, jó, nem olyan biztos, de nagy eséllyel). Mer' ja, "poppibb", de könnyebben beveszik, és aztán lehet a régebbi számokkal is barátkozni.
Egyelőre nem érzem úgy, hogy a Franz Ferdinandot az elpopulárisodás (negatív értelmében) fenyegetné, de ugye ezt egy album alapján nem is lehet kijelenteni.

(Megjegyzés - azoknak, akiknak valami prblémájuk van a fent leírtakkal: laikus vagyok. Imádom a zenét, de nem értek hozzá túlzottan, ezért ha most itt valaki hirtelenjében szeretne nekem mondani valamit, az mérlegelje ezt. Ez a blog szubjektív, ez a bejegyzés kizárólag az én zenei ízlésemre és véleményemre alapoz. Nem állt szándékomban sem a 30Y kedvelőit felháborítani, sem azokat, akik szerint a Franz Ferdinand (és a Tonight) jó/rossz/szar/hallgathatatlan/isteni.)

Én meg én

Az emberek furcsák. Én is. Alapvetően kissé gyáva és önző vagyok, meg rettentő paradox. Mármint, ezek azok a tulajdonságaim, amik a téma szempontjából fontosak. Sosem rajongtam igazán semmiért. Nagyon, de tényleg nagyon sok dolgot szerettem/szeretek/rajongok értük, azonban tudat alatt a vonzódás, és a lelki kötődés nem jött létre igazán, mert...? Miért is? Ja, igen, féltem. Ezt ma állapítottam meg.
Akik ismernek: nem, még a Star Wars, Gaiman és Wilde esetében is vannak ismeretlen, nagy fehér foltok a magyarul elérhető irodalmat illetően is.
Ha az ember elkötelezi magát valami iránt, és nem csak foglalkozik vele hoszútávon, az felelősség. Miért vállalnánk felelősséget az ízlésünkért? Miért vennénk komolyan valamit, ami ilyen véletlenszerű az emberben?
Miért, és főleg miért én, aki szinte napról napra megváltoztatja a véleményét?
Valójában a függetlenség és a nyitottság a kulcsszavak, ha hízelegni akarok magamnak. Amennyiben nem, azt mondom, igen, gyáva vagyok, önző, és talán kicsit köpönyegforgató is, hiszen a véleményemet dinamikusan változtatom, szigorú elveim talán nincsenek is, és a hittel is csak próbálkozni lehet az esetemben, mert papírom, és belémnevelt emlékeim nincsenek ezzel kapcsolatban.
Mire is akartam kilyukadni?
Ez jó, azt hiszem, mert így megengedhetem magamnak, hogy saját magamat így méltassam, anélkül, hogy mély depresszióba zuhannék, és másokat is megítélhetek, mert józan ésszel és empátiával tudható, mit akarnak hallani, és mit nem. Ugyanakkor a kritikára mindig szükség van.
De talán sosem leszek komoly, elkötelezett ember, akire lehet számítani, amíg nem tudok valamiért az utolsó lábjegyzetig rajongani, ezt felvállalni, elfogadni, az ezzel kapcsolatos jót tűrni, a rosszat pedig elviselni. (Valamiért= ember, eszme, híres ember, és az általa képviselt dolgok)
Választ most nem kapok, és nem adok, talán majd idővel.

Vonzódás

Mi határozza meg, hogy kihez vonzódunk?
Egyesek szerint a szagok, mások szerint az ellentétünket keressük (szerintem ez hosszútávon idegölő, de mivel vonzódásról van szó, itt teljesen helytálló), vagy épp a hasonmásainkat, azokat, akikkel könnyű megértetni magunkat. Kicsit pontosabb megfogalmazásban azt keressük másokban, és ahhoz vonzódunk, amit magunkban jónak tartunk. Az is lehet, hogy olyan típusokat keresünk, akik tudat alatt valami olyat képviselnek a szemünkben, ami rendkívüli módon pozitív. Allegórikus, metonímikus vonzódás.
Ha megtalálnánk a vonzódás miértjét, egy kulcsot, szerintem sokkal egyszerűbb lenne az életünk. Röviden definiálnánk, levonnánk a megfelelő következtetést, hogy a vonzódásunk helyes-e, ami a fajfenntartást illeti, vagy az együttélést, és hello!
Az előző hónapban megjelent Elle ír erről, hogy gyakorlatilag képtelenség lenne ezt összehozni, mert egy ember túl sokféleképpen vonzódhat a fajtársaihoz. De azért én díjaznám, ha találnának választ erre a kérdésre.
Aki olvassa ezt a bejegyzést, és véletlen valami véleményt alkotott, az jelezze, legyen szíves, mert engem most épp foglalkoztat ez a kérdés, és kíváncsi vagyok mindenre, amire ezzel kapcsolatban gondolnak az emberek.
(Amíg meg nincs meg a válasz, addig maradok az empirizmusnál, már ami a kísérletezést illeti, hogy rájöjjek, miért pont a szőkék? Bár nem érzek mindent legyőző késztetést.)

Nemvonzódás

Ezzel kapcsolatban sem akarok vitát szítani, de jó ég! Szeretném előre leszögezni, hogy tényleg a világon semmi bajom a homoszexualitással, a biszexualitást kicsit nehezebben értem, de komolyan, én emiatt egy embert sem ítélnék el. Nem az határoz meg valakit, melyik nemhez vonzódik. Legalábbis az én szememben. De jó ég!

Könyörögve kérek mindenkit, hogy aki késztetést érez rá, hogy ismert heteroszexuális embereket homoszexuálisként jelenítsen meg, biggyesszen már ki egy figyelmeztetést, vagy ha deviantarton működik, akkor tegyen ki egy "kattints a képre, hogy megtekinthesd" kiírást. Bevallom őszintén a Brian Molko/Steve Hewitt dolgokon nem akadhatok fenn, mert annak legalább van némi alapja. De amikor teljes lelki nyugalommal keresgélek a képek közt, és ott figyel egy izé... elég direkt ábrázolás a Franz Ferdinand (vagy bármelyik másik zenekar... mert gyakran megesik az ilyen) két tagjáról, az felzaklat. (Mondjuk, jó hülye voltam, ezentúl letiltom a 18-as képeket. De nem mindre rakják ki...)

Na, jó, nem tépem a szám, ennek se volt semmi értelme.

"Hallgasd meg" lista:
1.) Franz Ferdinand - Eleanor Put Your Boots On (amit Alex a barátnőjének írt)
2.) Regina Spektor - Blue Lips (amit tegnap hallottam életemben először, de megtetszett)
3.) Placebo - Twenty Years (amit már jó ideje imádok)
4.) Muse - Plug In Baby (ami korántsem új, de jóféle)
5.) Nouvelle Vague - Dance With Me (ami lelazít, és fesztiválra alapoz)

Akkor pápá, emberek!

You Could Have It So Much Better